HU
All hadiths
The complete card collection, filter by chapter
A Kegyes Korán és a Tudományai
26
A Hagyomány és Tudományai
3
A Hitvallás (al-ᶜaqīdatu - a hit sarkalatos hittételei)
135
Az alkalmazott vallásjog és alapelvei (al-fiqhu wa uṣūluhu)
288
Kiváló tulajdonságok és illemtan, viselkedési normák (al-faḍā'ilu wa-l-ādāb)
288
A Felszólítás (ad-daᶜwatu) és az al-ḥisbatu (főként a Koránban és a Prófétai hagyományban található jogok és kötelességek erkölcsi normák felügyelete; az általánosan elfogadott jó megparancsolása és az általánosan elvetett rossz megtiltása, úgy kormányzati, mint egyéni szinten)
15
A (Prófétai) Életrajz és a történelem
38
655 hadiths
Abū Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), miszerint hallotta Allah Küldöttét (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), amint mondta: "Mit szólnátok ahhoz ha lenne egy folyó bármelyikőtök (háza) ajtajánál, amelyben minden napi ötször megmosakszik? Hogyan vélekedsz? Hagyna-e valamit is az ő koszából" Azt felelték: Semmit sem hagyna meg a koszból. Erre azt mondta: "Ez a példázata a napi öt imának. Allah eltörli azok által a bűnöket."
Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
An-Nuᶜmān bin Bašīr-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "A hívők példázata az egymás iránti szeretetükben, az egymás iránti könyörületességükben és az egymás iránt érzett elkötelezettségükben, együttműködésükben, olyan mint a test példázata; ha annak egy testrésze panaszkodik, az egész test rosszul érzi magát, álmatlanságtól és láztól szenved."
Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Ibn Abbász-tól (Allah legyen elégedett kettejükkel): Miszerint a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) a csapásokban és nehéz helyzetekben ezt mondta: (Lá ilaha illa-Llahu-l-Azímu-l-Halím, lá ilaha illa-Llahu rabbu-l-'arsi-l-Azím, lá iláha illá-Lláhu rabbu-sz-szamáwáti wa rabbu-l-ard wa rabbu-l-'arsi-l-karím - Nincs más jogosan imádható isten csak a Hatalmas és a Kegyes Allah! Nincs más jogosan imádható isten csak Allah, a hatalmas Trón Ura! Nincs más jogosan imádható isten csak Allah! Az egek Ura és a föld Ura! És a Kegyes Trón Ura!)"
Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
عن عائشة رضي الله عنها قالت: « خَسَفَتِ الشمس على عهد رسول الله صلى الله عليه وسلم فصَلَّى رسول الله صلى الله عليه وسلم بالناس. فأطال القيام، ثم ركع، فأطال الركوع، ثم قام، فأطال القيام -وهو دون القيام الأول- ثم ركع، فأطال الركوع -وهو دون الركوع الأول- ثم رفع فأطال القيام -وهو دون القيام الأول- ثم سجد، فأطال السجود، ثم فعل في الركعة الأخرى مثل ما فَعَل في الرَّكعة الأولى، ثم انصرف، وقد تَجَلَّتْ الشمس، فخَطَب الناس، فحَمِد الله وأَثْنَى عليه، ثُمَّ قال: إِنَّ الشَّمس والقمَر آيَتَان مِن آيات الله، لا ينْخَسِفَانِ لموت أحد ولا لِحَيَاته، فَإِذا رَأَيتُم ذلك فَادْعُوا اللَّه وكَبِّرُوا ، وصَلُّوا وتَصَدَّقُوا. ثم قال: يا أُمَّة مُحمَّد، واللهِ ما من أحد أغْيَرُ من الله أن يَزْنِيَ عبده أو تَزْنِيَ أَمَتُهُ. يا أُمَّةَ محمد، والله لو تعلمون ما أعلم لَضَحِكْتُمْ قليلا ولَبَكَيْتم كثيرا». وفي لفظ: «فاسْتَكَمَل أَرْبَع رَكَعَاتٍ وَأَرْبَع سَجَدَاتٍ».
متفق عليه
عن عائشة رضي الله عنها قالت: «من كلِّ الليل أَوْتَرَ رسول الله صلى الله عليه وسلم : من أول الليل، وأوسطه، وآخره، وانتهى وِتْرُهُ إلى السَّحَرِ».
متفق عليه
ᶜAmr bin Šuᶜayb-tól, aki az apjától, aki a nagyapjától, aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Parancsoljátok meg a gyerekeiteknek az imát, midőn ők hét évesek; ám akár testi fenyítéssel is vegyétek rá őket (annak elvégzésére), amikor ők tízévesek és válasszátok szét őket a fekvőhelyeiken."
Abū Dāwūd jegyezte le
عن عبد الله بن زيد بن عَاصِم المازِنِي رضي الله عنه قال: «خرج النبي صلى الله عليه وسلم يَسْتَسْقِي، فتَوَجَّه إلى القبلة يدْعو، وحَوَّل رِدَاءه، ثم صلَّى ركعتين، جَهَرَ فيهما بالقِراءة». وفي لفظ «إلى الْمُصَلَّى».
متفق عليه
Abu Sza'íd al-Khudrí-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Ha valaki közületek ásít, az tegye a kezét, szorosan, a szája elé; hiszen bizony, a sátán léphet ott be."
Muslim jegyezte le
Abú Hurajrától (Allah legyen elégedett vele) miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: "Tudjátok-e mi a rágalmazás(al-ghíbah)?" - Mondták: "Allah és az Ő Küldötte jobban tudják." - Mondta: "Az nem más, mint mikor testvéredet (a Vallásban) olyan módon említed, amit ő kifogásolhatna, vagy nem szeretne." - Majd azt kérdezték: "Hogyan vélekedsz akkor, ha a testvéremben megvan az, amit mondok?"- Erre mondta: "Ha benne valóban megvan az, amit mondasz, akkor kibeszélted őt a háta mögött. De ha nincs meg benne az a tulajdonság, amit te róla állítasz, akkor ez becsületsértő rágalmazás."
Muslim jegyezte le
عن ابن عمر رضي الله عنهما مرفوعا: «الظلم ظلمات يوم القيامة». عن جابر رضي الله عنهما مرفوعا: «اتقوا الظلم، فإن الظلم ظلمات يوم القيامة، واتقوا الشُّحَ؛ فإنه أَهْلَكَ من كان قبلكم».
حديث ابن عمر -رضي الله عنهما-: متفق عليه. حديث جابر -رضي الله عنه-: رواه مسلم
Khawla al-Anszárijjahtól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Hallottam a Prófétát (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), amint mondja: "Bizony lesznek emberek, akik jogtalanul el fogják tulajdonítani Allah vagyonát. Nekik a Feltámadás Napján Tűz lesz az osztályrészük."
Al-Bukhārī jegyezte le
Abū Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), aki a Prófétától (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), aki mondta: "Óvakodjatok a gyanús vélekedéstől, hiszen a gyanús vélekedés a leghazugabb beszéd. Ne kutassátok mások hibáit, ne kémkedjetek, ne irigykedjetek egymásra, ne forduljatok el egymástól, ne haragudjatok egymásra! Legyetek, testvérekként, Allah hívő szolgái!"
Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Abdullah bin Masz'úd-tól (Allah legyen elégedett vele), aki továbbította Allah Küldöttétől (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), aki azt mondta: "A muszlim ember szidalmazása gonosz bűnös cselekedet, az ellene folytatott harc pedig hitetlenség."
Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
عن عبد الله بن مسعود رضي الله عنه قال: قال رسول الله صلى الله عليه وسلم : "إذا كنتم ثلاثة فلا يتناجى اثنان دون الآخَر، حتى تختلطوا بالناس؛ من أجل أن ذلك يحُزنه".
متفق عليه
Abu Hurayra (Allah legyen elégedett vele), mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Arra nézzetek, aki rosszabb helyzetben van, mint ti! Ám ne nézzetek azokra, akik felettetek vannak! Így majd jobban fogjátok tudni értékelni Allah irántatok gyakorolt kegyelmét és jóindulatát."
Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
عن أنس بن مالك رضي الله عنه قال: قال رسول الله صلى الله عليه وسلم : «كلُّ بني آدم خَطَّاءٌ، وخيرُ الخَطَّائِينَ التوابون».
رواه الترمذي وابن ماجه والدارمي وأحمد
Abú Dharrtól (Allah legyen elégedett vele) aki mondta: a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: "A jó cselekedetek (al-ma'rúf) közül még a legcsekélyebbet se vessétek meg! Még azt sem, ha valaki csak annyit tesz, hogy mosolygó arccal fogadja testvérét."
Muslim jegyezte le
Abú Hurajrától (Allah legyen elégedett vele) miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Nem az az erős, aki fizikai harccal győzi le ellenfelét. Az erős bizony csupán az, aki urrá képes lenni magán a harag pillanatában."
Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
عن أبي هريرة رضي الله عنه مرفوعاً: "لِيُسَلِّمِ الصغيرُ على الكبيرِ، والمارُّ على القاعدِ، والقليلُ على الكثيرِ" وفي رواية: "والراكبُ على الماشي".
متفق عليه
Ibn Masz'úd al-Anszárítól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Egy férfi jött el a Prófétához (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) és mondta: A hátasállatom halálosan kimerült, tudnál-e segíteni valamivel? Ő mondta: "Nem rendelkezem semmi ilyennel." -Egy férfi mondta: -"Ó, Allah Küldötte! Én el tudom vezetni őt egy olyan valakihez, aki tud neki hátasállatot adni."- Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: " Aki bármilyen jóhoz is vezet el, annak a jutalma olyan, mint azé, aki meg is cselekszi azt."
Muslim jegyezte le
عن علي بن أبي طالب رضي الله عنه مرفوعاً: «إذا انْتَعَل أحدكم فليبدأ باليمين، وإذا نَزَعَ فليبدأ بالشمال، ولْتَكُن اليُمنى أولَهُما تُنْعَل، وآخِرَهُما تُنْزَع».
متفق عليه
ʿAbdullāh bin Masʿūd-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Megkérdeztem a Prófétát (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget): Melyik a legnagyobb bűn Allah-nál? Mondta: "Az ha társat állítasz Allah mellé, holott Ő teremtett meg téged." Mondtam: Ez bizony hatalmas bűn! Majd mondtam: Ezután melyik? Mondta: "Ha megölöd gyermekedet, (félve a szegénységtől) azzal, hogy veled együtt táplálkozik ." Mondtam: Majd melyik? Mondta: "Ha parázna házasságtörést követsz el szomszédod feleségével."
Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
عن عبد الله بن عمرو بن العاص رضي الله عنهما مرفوعاً: "كُلُوا، وَاشْرَبُوا، وَتَصَدَّقُوا، وَالْبَسُوا، غَيْرَ مَخِيلَة، وَلَا سَرَف".
رواه ابن ماجه والإمام أحمد، وذكره البخاري في صحيحه تعليقًا مجزومًا به
'Áisától (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Ne szidalmazzátok a halottakat! Hiszen ők már elértek azt, amit korábban előre küldtek."
Al-Bukhārī jegyezte le
Previous page
Page 11 of 28
Next page