Hadith for the World

All hadiths

The complete card collection, filter by chapter

655 hadiths

Abū Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele) aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Aki naponta százszor elmondja, hogy: 'subḥāna-Llāhi wa bi-ḥamdihi', annak bűnei megbocsáttatnak, még ha olyanok (annyi van belőlük), mint a tenger habja is".Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Muʿāwiya-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Hallottam, ahogy Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Ha Allah jót akar tenni valakinek, jártassá teszi őt a Vallásban (azaz az Iszlámban; alapelveit, vallásjogi tudását tanítva - yufaqqih-hu), én qāsim vagyok (azaz: szétosztó, a továbbadó) és Allah az Adományozó. És ez a (muszlim, Vallási) Közösség (Umma) követni fogja Allah Parancsait; és nem lesz ártalmára senki, aki szembeszegül velük - míg Allah Parancsa (a Feltámadás Napján) el nem jő".Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Abdullah bin Szalám-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Midőn a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) Medinába érkezett, az emberek sietve mentek üdvözölni őt: Megérkezett Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget)! Megérkezett Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget)! Megérkezett Allah Küldötte! Háromszor is elmondták ezt. Én is az emberekkel tartottam, hogy megnézzem őt. Midőn tisztán láttam az arcát, tudtam, hogy az arca nem egy hazug ember arca. Az első dolog, amit tőle hallottam az volt midőn mondta: "Ó, emberek! Terjesszétek a béke (a köszönés) szavát, adjatok ételt (a rászorulóknak), tartsátok fenn a rokoni kapcsolatokat, éjjelente imádkozzatok, midőn az emberek alszanak; ha így tesztek békességgel léptek be a Paradicsomba."At-Tirmidhī, Ibn Māǧa és Aḥmad jegyezték le
عن أنس رضي الله عنه أنه قَالَ لِثابِتٍ رحمه اللهُ: ألاَ أرْقِيكَ بِرُقْيَةِ رسولِ اللهِ صلى الله عليه وسلم ؟ قال: بلى، قال: «اللَّهُمَّ رَبَّ النَّاسِ، مُذْهِبَ البَأسِ، اشْفِ أنْتَ الشَّافِي، لاَ شَافِيَ إِلاَّ أنْتَ، شِفَاءً لاَ يُغَادِرُ سَقماً».رواه البخاري
Saʿd bin Abī Waqqāṣ-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Hallottam, ahogy Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Allah szereti azt a hívő szolgát, aki istenfélő, mentes minden (evilági) igényektől, és szinte észrevehetetlen (az emberek számára).Muslim jegyezte le
عن ثوبان رضي الله عنه عن النبي صلى الله عليه وسلم قَالَ: "إنَّ المسلِمَ إذا عادَ أخاه المسلِمَ، لم يَزَلْ في خُرْفَةِ الجَنَّةِ حتى يرجعَ"، قيل: يا رسولَ اللهِ ما خُرْفَةُ الجنَّةِ؟، قال: "جَنَاها".رواه مسلم
عن أنس بن مالك رضي الله عنه عن رسول الله صلى الله عليه وسلم أنه كان إذا أكل طعاما، لعق أصابعه الثلاث. قال: وقال: «إذا سقطت لُقمة أحدكم فليُمِطْ عنها الأذى، وليأكلها ولا يَدَعْهَا للشيطان» وأمر أن تُسْلَتَ القَصْعَةُ، قال: «فإنكم لا تدرون في أيِّ طعامكم البركة» وعن جابر بن عبد الله رضي الله عنه أن رسولَ اللهِ صلى الله عليه وسلم قالَ: "إنّ الشيطانَ يَحضُرُ أحدَكُم عندَ كلِ شيءٍ من شَأنِه، حتى يَحضُرَهُ عندَ طعامِهِ، فإذا سَقطتْ لقمةُ أحدِكُم فليَأخُذْها فَلْيُمِطْ ما كانِ بها من أذى، ثم ليَأكُلْها ولا يَدَعْها للشيطانِ، فإذا فَرَغَ فليَلْعَقْ أصابعَهُ، فإنه لا يَدري في أيِّ طَعامه البركة"حديث أنس رواه مسلم. حديث جابر رواه مسلم
Ǧarīr bin ʿAbdullāh-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: A Prófétánál (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) voltunk, ő felnézett a holdra azon az éjszakán - azaz a telehold éjjelén - és mondta: "Ti úgy fogjátok látni a ti Uratokat, ahogyan ezt a holdat látjátok; és nem fog nektek nehézséget okozni Őt megpillantani; ha pedig képesek vagytok, hogy ne mulasszátok el az imát a napfelkelte előtt (al-faǧru) és annak lenyugvása előtt (al-ʿaṣru) - akkor végezzétek el!" Majd ezt recitálta: {És az Urad iránti hálát zengjed a napfelkelte előtt és lenyugvása előtt!} [Q 50:39]Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Ibn Umar-tól (Allah legyen elégedett kettejükkel), miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "A Korán társának (aki memorizálta a Koránt) a példázata olyan, mint a megbéklyózott teve gazdájának a példázata; ha figyel rá, vissza tudja tartani, ha szabadon engedi elkóborol."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
عن أنسٍ رضي الله عنه : أنّهُ مَرَّ على صِبْيَانِ، فَسَلَّمَ عليهم، وقالَ: كانَ النبيُّ صلى الله عليه وسلم يَفعلُهُ.متفق عليه
عن أبي هريرة رضي الله عنه مرفوعاً: «من عُرِضَ عليه رَيْحَانٌ فلا يرده، فإنه خفيف الْمَحْمِلِ، طيب الريح».رواه مسلم
Ǧābir bin ᶜAbdullāh-tól (Allah legyen elégedett kettejükkel), miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Kerüljétek el a zsarnokoskodást (aẓ-ẓulmu)! Hiszen a zsarnoki bűn a Feltámadás Napján, mint sötétségek sokasága (ẓulumātun) fog megjelenni. És tartózkodjatok a fösvénységtől! Hiszen a fösvénység már elpusztította azokat, akik előttetek éltek. Arra ösztökélte és vitte őket, hogy véreiket ontották és megengedettnek tekintették a megtiltott dolgaikat."Muslim jegyezte le
Abū Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: "Hitét tekintve, a legtökéletesebb hívő [a hívők közül] az, akinek az erkölcse a legkiválóbb; közületek a legjobbak pedig azok, akik a legjobbak a feleségükhöz."Abū Dāwūd, at-Tirmidhī és Aḥmad jegyezték le
ʿAbdullāh bin ʿUmar-tól (Allah legyen elégedett mindkettőjükkel) miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) azt mondta: "Az egész világ egy mulandó élvezet, de (közülük) a legjobb élvezet a világon egy tisztességes (becsületes, erényes) feleség."Muslim jegyezte le
ʿĀ’iša-tól (Allah legyen elégedett vele), a Próféta (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) felesége, aki Allah Küldöttétől (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget), aki mondta: "Valahányszor kedvesség van valamiben, az feldíszíti azt, és valahányszor eltávolítják (a kedvességet) valamiből, az megcsúfítja és hiányossá teszi azt."Muslim jegyezte le
Anas bin Mālik-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta, hogy: Allah küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) azt mondta: "Allah elégedett a szolgájával, aki amikor eszik egy (falat) ételt, akkor dicsőíti Allahot és hálát ad Neki (mondván: al-ḥamdu li-Llāhi), vagy iszik egy (korty) italt és azért dicsőíti Allahot és hálát ad Neki (mondván: al-ḥamdu li-Llāhi)".Muslim jegyezte le
ʿĀ’iša-tól (Allah legyen elégedett vele),aki mondta: Hallottam, ahogy Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) azt mondta: "Bizony, a hívő jó erkölcsével (viselkedésével) elnyeri annak rangját, aki éjjel imádkozik, nappal pedig böjtöl".Abū Dāwūd és Aḥmad jegyezte le
ʿAbdullāh bin ʿAmr-tól (Allah legyen elégedett mindkettőjükkel), aki azt mondta: A Próféta (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) soha nem használt sem rossz, sem pedig obszcén beszédet (sem fāḥiš, sem pedig mutafaḥḥiš beszéd). Azt szokta mondani, hogy „közületek a legjobbak azok, akiknek legjobb a modora és jelleme”.Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Abū Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) azt mondta: "A Magasságos Allah azt mondta: Költs ó, Ádám fia! Én is költeni fogok rád".Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
ᶜAbdullāh bin ᶜAmr-tól (Allah legyen elégedett kettejükkel): Egy férfi megkérdezte a Prófétát (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget): Az Iszlám melyik jellemzője a legjobb? Azt válaszolta: "Ételt adni az embereknek, terjeszteni a békesség szavát (köszönni) annak is, akit ismersz és annak is, akit nem ismersz."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Abū Mūsā (al-Ašʿarī)-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) mondta: "Allah haladékot ad az elnyomónak, de amikor elragadja őt, soha nem engedi el." Majd azt recitálta (a Koránból): „Ilyen az Urad elragadása, amikor városokat (lakosságokat) ragad meg bűneik közepette. Bizony fájdalmas és súlyos az Ő elragadása. (Hūd:102; Q 11:102)Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Abdullah bin Amr bin al-Ász-tól (Allah legyen elégedett kettejükkel), miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Bizony boldogul az, aki muszlim lett, elégséges jövedelmet kapott és Allah elégedetté tett azzal, amit Ő adott neki."Muslim jegyezte le
عن أبي موسى الأشعري رضي الله عنه مرفوعاً: «على كل مسلم صدقة» قال: أرأيت إن لم يجد؟ قال: «يعمل بيديه فينفع نفسه ويتصدق» قال: أرأيت إن لم يستطع؟ قال: «يُعِينُ ذا الحاجة المَلْهُوفَ» قال: أرأيت إن لم يستطع، قال: «يأمر بالمعروف أو الخير». قال: أرأيت إن لم يفعل؟ قال: «يُمسك عن الشر، فإنها صدقة».متفق عليه
Usāma bin Zayd-tól (Allah legyen elégedett mindkettőjükkel), aki azt mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) mondta: "Nem hagytam magam mögött olyan megpróbáltatást (kísértést), amely a férfiakra nézve ártalmasabb lenne, mint a nőket."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)