Hadith for the World
Shariah-approved Manners

Manners of Dressing

8 hadiths

8 hadiths

Abdulrahman bin Abi Lajlá-tól miszerint ők Hudajfánál voltak, aki vizet kért és egy madzsúszi (tűz imádó) hozott neki inni. Ám midőn az a poharat a kezébe helyezte, ő hozzá dobta és mondta: Hát nem megtiltottam neki már több, mint egyszer vagy kétszer is, hogy így tegyen. Mintha azt akarta volna mondani: Én nem tettem így. Ám hallottam a Prófétát (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) amint mondja: "Ne viseljetek selymet, sem pedig brokátot; és ne igyatok aranyból vagy ezüstből készült edényekből! És ne egyetek ilyenfajta tálakból! Hiszen azok az övék ebben a földi létben, ám majdan a miénk a Túlvilágon."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
'Umar-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Aki selymet (selyemből készült ruhát) visel a földi létben, az nem fogja azt viselni a Túlvilágon."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
عن أبي هريرة رضي الله عنه مرفوعًا: «إِذَا لَبِسْتُم، وَإِذَا تَوَضَّأتُم، فَابْدَأُوا بَأَيَامِنُكُم».رواه أبو داود واللفظ له، والترمذي وابن ماجه وأحمد
عن علي بن أبي طالب رضي الله عنه مرفوعاً: «إذا انْتَعَل أحدكم فليبدأ باليمين، وإذا نَزَعَ فليبدأ بالشمال، ولْتَكُن اليُمنى أولَهُما تُنْعَل، وآخِرَهُما تُنْزَع».متفق عليه
Ibn 'Umar-tól (Allah legyen elégedett kettejükkel), miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Allah nem fog arra a személyre nézni, aki a ruháját a földön húzza, gőgből és büszkeségből fakadóan."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
عن أبي هريرة رضي الله عنه مرفوعًا: «بينما رجل يمشي في حُلَّةٍ تُعْجِبُهُ نَفْسُهُ، مُرَجِّلٌ رأسه، يَخْتَالُ في مَشْيَتهِ، إذ خَسَفَ اللهُ به، فهو يَتَجَلْجَلُ في الأرض إلى يوم القيامة".متفق عليه
Abū Saᶜīd al-Khudrī-tól (Allah legyen elégedett vele), miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: "A férfi nem néz a másik férfi ᶜawra-jára (nemi szerv), és egy nő sem néz egy másik nő nemi szervére. Egy férfi sem bújhat közel (ruhátlanul) egy másik férfihoz ugyanazon ruházat (takaró) alatt, és egyetlen nő sem bújhat közel egy másik nőhöz egyetlen egy ruha (takaró) alatt.Muslim jegyezte le
Ibn Abbász (Allah legyen elégedett kettejükkel) mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Ruháitok közül a fehéret viseljétek! Hiszen az a legjobb ruházatotok. És fehér halotti lepelbe tegyétek halottaitokat!"Abū Dāwūd, At-Tirmidhī és Ibn Māǧa jegyezték le