7 hadiths
Dzsábir bin Abdullah-tól (Allah legyen elégedett kettejükkel), miszerint a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Öt olyan dolgot kaptam, amit előttem még senki más nem kapott meg: Segítségül kaptam az ellenség félemlítését, egy hónap távolságnyival az érkezésem elött. Az egész föld tisztává és imahelyé tétetett a számomra, így bárkit, akit az én Népemből eléri az ima ideje - az helyen imádkozzon. A hadizsákmány törvényessé tétetett a számomra, ami még, előttem, senkinek sem engedtetett meg. Megkaptam a Közbenjárás lehetőségét. Előttem minden próféta csak a sáját népéhez lett külde, én pedig az egész emberiséghez."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)