Hadith for the World
Jurisprudence of Ethics

Blameworthy Morals

21 hadiths

21 hadiths

Ibn Umar (Allah legyen elégedett kettejükkel) mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Midőn Allah összegyűjti az első és a későbbi nemzedékeket a Feltámadás Napján; egy zászló emeltetik fel minden álnok áruló számára. És az mondatik: Ez ennek és ennek az embernek a hűtlen, csalárd árulása."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Abū Bakra-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: "Tudassam-e veletek melyik a legsúlyosabb a legnagyobb bűnök közül?" Háromszor (mondta). Azt felelték: De, igen! Ó, Allah Küldötte! Mondta: "A társítás Allahhal szemben (al-išrāku bi-Llāhi), a szülőkkel szembeni engedetlenség. Oldalán feküdt, majd felült és mondta: "Óva intelek benneteket a hamis beszédtől, a hamis tanúságtól!" Mondta: Addig addig ismételte ezeket; amíg azt nem mondtuk: reméljük abbahagyja.Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
عن أبي هريرة رضي الله عنه مرفوعاً: «أتدرون من المفلس؟» قالوا: المُفْلِس فينا من لا دِرهَمَ له ولا مَتَاع، فقال: «إن المفلس من أمتي من يأتي يوم القيامة بصلاة وصيام وزكاة، ويأتي وقد شَتَمَ هذا، وقذف هذا، وأكل مال هذا، وسَفَكَ دم هذا، وضرب هذا، فيعطى هذا من حسناته، وهذا من حسناته، فإن فنيت حسناته قبل أن يُقْضَى ما عليه، أخذ من خطاياهم فَطُرِحتْ عليه، ثم طُرِحَ في النار».رواه مسلم
Abū Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele) (hivatkozva jegyezték fel), aki a Prófétától (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget), aki mondta: "Kerüljétek el a hét pusztulásba vivő bűnt” Azt mondták: "Ó, Allah Küldötte! Melyek azok?” Azt mondta: "Allah mellé bárki vagy bármi társítása, varázslat (varázslás), olyan személy megölése, akinek megölését Allah megtiltotta, kivéve ha ez jogosan történik, uzsora habzsolása (használata), egy árva gyermek vagyonának jogtalan elpazarlása, elmenekülés a csatatérről a harc napján, és a tiszta, ártatlan, erényes és hívő nők rágalmazása."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Szulaymán bin Szurad (Allah legyen elégedett vele) azt mondta: A Prófétával (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) ültem, amikor két férfi elkezdte egymást sértegetni. Egyiküknek az arca elvörösödött és feldagadtak a nyaki erei. A Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: "Én, bizony, tudok egy szót (kifejezést), amit ha elmond, elmúlik róla az, amit magán tapasztal. És mondta: A'údu bi-Lláhi mina-s-saytán - Allahhoz menekülök, az Ő oltalmát keresem a sátán elől; így elmúlt volna az, ami benne volt." Ők mondták neki: Bizony, a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondja: Keresd Allah oltalmát a sátán elől!" Ő pedig azt mondta: őrültség van bennem?Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Anasz (Allah legyen elégedett vele) mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Ha Ádám fiának lenne két völgye, amelyek telve vannak javakkal, ő akkor is még egy harmadikat szeretne. Ádám fiának belsejét csupán a föld pora töltheti meg. Allah kiengesztelődve fordul afelé, aki bűnbánatot tanúsít."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
عن ابن عمر رضي الله عنهما مرفوعا: «الظلم ظلمات يوم القيامة». عن جابر رضي الله عنهما مرفوعا: «اتقوا الظلم، فإن الظلم ظلمات يوم القيامة، واتقوا الشُّحَ؛ فإنه أَهْلَكَ من كان قبلكم».حديث ابن عمر -رضي الله عنهما-: متفق عليه. حديث جابر -رضي الله عنه-: رواه مسلم
Abū Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), aki a Prófétától (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), aki mondta: "Óvakodjatok a gyanús vélekedéstől, hiszen a gyanús vélekedés a leghazugabb beszéd. Ne kutassátok mások hibáit, ne kémkedjetek, ne irigykedjetek egymásra, ne forduljatok el egymástól, ne haragudjatok egymásra! Legyetek, testvérekként, Allah hívő szolgái!"Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Abdullah bin Masz'úd-tól (Allah legyen elégedett vele), aki továbbította Allah Küldöttétől (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), aki azt mondta: "A muszlim ember szidalmazása gonosz bűnös cselekedet, az ellene folytatott harc pedig hitetlenség."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
عن عبد الله بن عمرو بن العاص رضي الله عنهما أن رسول الله صلى الله عليه وسلم قال: «من الكبائر شَتْمُ الرجل والديه» قيل: وهل يسبّ الرجل والديه؟ قال: «نعم، يسبّ أبا الرجل فيسبّ أباه، ويسبّ أمّه، فيسبّ أمّه».متفق عليه
'Á'isától (Allah legyen elégedett vele) hogy a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: "A legnagyobb haragvást kiváltó ember Allahnál, a hevesen veszekedő (al-aluddu) és a durván vitatkozó (al-khaszím)"Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Abu-l-Dardá'-tól (Allah legyen elégedett vele): hallottam Allah Küldöttét (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), amint mondja: Bizony, az átkozódó emberek nem lesznek tanúk, sem közbenjárók a Feltámadás Napján."Muslim jegyezte le
Ǧābir bin ᶜAbdullāh-tól (Allah legyen elégedett kettejükkel), miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Kerüljétek el a zsarnokoskodást (aẓ-ẓulmu)! Hiszen a zsarnoki bűn a Feltámadás Napján, mint sötétségek sokasága (ẓulumātun) fog megjelenni. És tartózkodjatok a fösvénységtől! Hiszen a fösvénység már elpusztította azokat, akik előttetek éltek. Arra ösztökélte és vitte őket, hogy véreiket ontották és megengedettnek tekintették a megtiltott dolgaikat."Muslim jegyezte le
Abū Mūsā (al-Ašʿarī)-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) mondta: "Allah haladékot ad az elnyomónak, de amikor elragadja őt, soha nem engedi el." Majd azt recitálta (a Koránból): „Ilyen az Urad elragadása, amikor városokat (lakosságokat) ragad meg bűneik közepette. Bizony fájdalmas és súlyos az Ő elragadása. (Hūd:102; Q 11:102)Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
عن أبي هريرة رضي الله عنه مرفوعًا: «بينما رجل يمشي في حُلَّةٍ تُعْجِبُهُ نَفْسُهُ، مُرَجِّلٌ رأسه، يَخْتَالُ في مَشْيَتهِ، إذ خَسَفَ اللهُ به، فهو يَتَجَلْجَلُ في الأرض إلى يوم القيامة".متفق عليه
عن عبد الله بن مسعود رضي الله عنه عن النبيِّ صلى الله عليه وسلم ، قَالَ: «لا يدخلُ الجنةَ مَن كان في قلبه مِثقال ذرةٍ من كِبر» فقال رجل: إنّ الرجلَ يحب أن يكون ثوبه حسنا، ونَعله حسنة؟ قال: «إنّ الله جميلٌ يحب الجمالَ، الكِبر: بَطَرُ الحق وغَمْطُ الناس».رواه مسلم
Szamura bin Dzsundab-tól és al-Mughíra bin Su'ba-tól (Allah legyen elégedett kettejükkel), akik mondták: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Aki továbbít tőlem egy hagyományt, miközben tudja hogy ez hazugság, az a személy a két hazug közül való (aki kitalálta, és aki továbbította)."رواه مسلم في مقدمته
Hisám bin Hakím bin Hizám-tól (Allah legyen elégedett kettejükkel), miszerint ő elment néhány nabateus ember mellett, as-Sám (a mai Palesztina, Szíria és Jordánia területe) vidékén, akiket a napra állítottak ki. Mondta: Mi van velük? Miért kerültek oda? Mondták: a dzsizya (a nem-muszlimok által fizetett adó) miatt fogták el őket. Mondta Hisám: tanúságot teszek arról, hogy hallottam Allah Küldöttét (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), amint azt mondja: "Bizony, Allah megkínozva fogja megbüntetni azokat, akik az embereket kínozzák a földi életben."Muslim jegyezte le
Abū Saᶜīd al-Khudrī-tól (Allah legyen elégedett vele), miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: "A férfi nem néz a másik férfi ᶜawra-jára (nemi szerv), és egy nő sem néz egy másik nő nemi szervére. Egy férfi sem bújhat közel (ruhátlanul) egy másik férfihoz ugyanazon ruházat (takaró) alatt, és egyetlen nő sem bújhat közel egy másik nőhöz egyetlen egy ruha (takaró) alatt.Muslim jegyezte le
Abū Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) mondta: "Aki szándékosan hazugságot állít rólam, az foglalja el a helyét a Tűzben."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
أَنَّ رَسُولَ اللهِ صَلَّى اللهُ عَلَيْهِ وَسَلَّمَ مَرَّ عَلَى صُبْرَةِ طَعَامٍ فَأَدْخَلَ يَدَهُ فِيهَا، فَنَالَتْ أَصَابِعُهُ بَلَلًا فَقَالَ: «مَا هَذَا يَا صَاحِبَ الطَّعَامِ؟» قَالَ أَصَابَتْهُ السَّمَاءُ يَا رَسُولَ اللهِ، قَالَ: «أَفَلَا جَعَلْتَهُ فَوْقَ الطَّعَامِ كَيْ يَرَاهُ النَّاسُ؟ @مَنْ غَشَّ فَلَيْسَ مِنِّي».رواه مسلم