Hadith for the World
Prayer

Virtue of Prayer

10 hadiths

10 hadiths

Abū Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: "A legnehezebb ima a képmutatók számára az al-ʿišā'u (esti) és az al-faǧru (a hajnali ima). Bárcsak tudnák mi (hatalmas jutalom) rejlik e kettőben, sietve jönnének oda, hogy elvégeznék, még ha kúszva kellene is jönniük. Olykor arra gondoltam, hogy megparancsolom az imát és az el is kezdődik; és kineveznék egy férfit, aki vezetné az embereket az imában; majd elindulnék, s velem jönne néhány férfi, akiknél több kötegnyi tűzifa van - olyan emberekhez, akik nem tartják meg az imát és tűzzel égetném fel a házaikat felettük."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Abū Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) azt mondta: "A naponta ötször (kötelezően) elvégzendő imák, a pénteki ima a következő pénteki imáig, és a Ramaḍān a következő Ramaḍān-ig a köztük elkövetett bűnök engesztelésére szolgálnak mindaddig, amíg (a hívők) elkerülik a nagyobb bűnöket."Muslim jegyezte le
Ma'dán bin Abi Talha al-Ya'mari-tól, aki mondta: Találkoztam Thawbán-nal, aki a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mawlá-ja volt, és mondtam: Tudass velem egy olyan cselekedetet, amelyet ha végrehajtok az a Paradicsomba léptet be! Vagy mondta: mondtam: A legkedveltebb cselekedet Allah-nál. Hallgatott. Majd ismét megkérdeztem. Újból hallgatott. Majd harmadszor is megkérdeztem és mondta: Megkérdeztem erről Allah Küldöttét (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) és ő azt mondta: Gyakran végezz leborulást Allah-nak, hiszen minden egyes leborulás, amit Allah-nak mutatsz be, azáltal Allah egy fokkal magasabbra emel téged és eltöröl rólad egy rossz cselekedetet is." Ma'dán mondta: Majd találkoztam Abu-l-Dardá-val és megkérdeztem őt, erre ugyan azt mondta nekem mint amit Thawbán mondott.Muslim jegyezte le
Abū Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), miszerint hallotta Allah Küldöttét (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), amint mondta: "Mit szólnátok ahhoz ha lenne egy folyó bármelyikőtök (háza) ajtajánál, amelyben minden napi ötször megmosakszik? Hogyan vélekedsz? Hagyna-e valamit is az ő koszából" Azt felelték: Semmit sem hagyna meg a koszból. Erre azt mondta: "Ez a példázata a napi öt imának. Allah eltörli azok által a bűnöket."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Dzsundub ibn 'Abdulláh al-Qaszrítól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Aki a hajnali imát imádkozza, az a személy Allah védelme alatt áll. Tehát ne sértsd meg Allah védelmét semmilyen tekintetben , mert aki bármilyen vonatkozásban így tesz, azt Allah megragadja és arccal lefelé dobja a Pokol tüzébe."Muslim jegyezte le
Abu Zuhayr 'Umára bin Ru'ayba (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Aki napkelte előtt és napnyugta előtt elvégzi az imát soha nem fog a Tűzbe belépni."Muslim jegyezte le
ᶜUṯmān-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: hallottam Allah Küldöttét (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), amint mondja: "Nincs olyan muszlim ember, akihez ha elérkezik az előírt ima ideje és helyesen és tökéletesen végzi el a rituális tisztálkodását és annak alázatát is teljesíti, és a meghajlását, ez ne lenne megváltás minden korábbi bűnéért; mindaddig amíg nem követ el egy nagy bűnt. És ez a folyamat folyamatosan folytatódik."Muslim jegyezte le
Abu Málik al-Asari-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: " A tisztaság (at-tuhúru) a Hit felét jelenti. Az 'al-hamdu li-Lláhi (dícséret és hála legyen Allah-nak)' említése megtölti és nehezebbé teszi a Mérleget. A 'subhána-Lláhi ( és az al-hamdu li-Lláhi' (Magasztaltassék és dicsőíttessék Allah) megtöltik mindazt, ami az Egek és a föld között van. Az ima fényesség. Az adakozás nyilvánvaló bizonyíték (valaki hitének bizonyítéka) és a türelem világosság. A Korán pedig érv melletted, avagy ellened. Reggelente minden ember úgy indul neki a napnak, hogy felszabadításba vagy pusztulásba viszi a lelkét.Muslim jegyezte le
عن ربيعة بن كعب الأسلمي قال: كنتُ أبيتُ مع رسول الله صلى الله عليه وسلم فأتيتُه بوَضوئه وحاجته فقال لي: «سل» فقلت: أسألك مرافقتك في الجنة. قال: «أو غير ذلك؟» قلت: هو ذاك. قال: «فأعني على نفسك بكثرة السجود».رواه مسلم
عن عائشة عن النبي صلى الله عليه وسلم قال: «ما من ميت تصلي عليه أُمَّةٌ من المسلمين يبلغون مائة، كلهم يشفعون له، إلا شفعوا فيه».رواه مسلم