Hadith for the World

All hadiths

The complete card collection, filter by chapter

655 hadiths

Dzsábir bin Abdullah-tól (Allah legyen elégedett kettejükkel), miszerint a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Öt olyan dolgot kaptam, amit előttem még senki más nem kapott meg: Segítségül kaptam az ellenség félemlítését, egy hónap távolságnyival az érkezésem elött. Az egész föld tisztává és imahelyé tétetett a számomra, így bárkit, akit az én Népemből eléri az ima ideje - az helyen imádkozzon. A hadizsákmány törvényessé tétetett a számomra, ami még, előttem, senkinek sem engedtetett meg. Megkaptam a Közbenjárás lehetőségét. Előttem minden próféta csak a sáját népéhez lett külde, én pedig az egész emberiséghez."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
عن أنس بن مالك رضي الله عنه مرفوعًا: «من قال -يعني: إذا خَرج من بَيتِه-: بِسم الله تَوَكَّلتُ على اللهِ، وَلاَ حول ولا قُوَّة إِلَّا بالله، يُقَال له: هُدِيتَ وَكُفِيتَ وَوُقِيتَ، وَتَنَحَّى عَنه الشَّيطَان». زاد أبو داود: «فيقول -يعني: الشيطان- لِشَيطان آخر: كَيف لَك بِرَجلٍ قَد هُدِيَ وكُفِيَ ووُقِيَ؟».رواه أبو داود والترمذي
عن معاذ بن جبل رضي الله عنه عن رسول الله صلى الله عليه وسلم أنه قال: «قَالَ اللهُ -عَزَّ وجَلَّ-: المُتَحَابُّون فِي جَلاَلِي، لَهُم مَنَابِرُ مِن نُورٍ يَغْبِطُهُم النَبِيُّونَ والشُهَدَاء».رواه الترمذي وأحمد
Mu'ád bin Dzsabal-tól (Allah legyen elégedett vele): Miszerint a Küldött (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) megfogta a kezét és mondta: " Ó, Mu'ád! Én, Allahra mondom, szeretlek téged." Majd így szólt: "Ó, Mu'ád! Tanácsolom és örökül hagyom neked: Soha ne hagyd el egyetlen ima végén se, ám mondd: Alláhumma a'inní 'alá dzikrika wa sukrika wa huszni 'ibádatik (Ó, Uram, Allah! Segíts engem arra, hogy megemlékezzem Rólad, hálát adhassak Neked és a Te szép és helyes imádatodra)!رواه أبو داود والنسائي وأحمد
Abū Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), aki a Prófétától (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), aki mondta: "Allah nem fogadja el egyikőtök imáját sem, aki a kisebb rituális tisztátalanság állapotában van, amíg wuḍū'-t (kisebb rituális tisztálkodás) nem végez."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Abu Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Allah mondja: Minden cselekedet Ádám gyermekéé, kivéve a böjtöt; az Engem illet és Én jutalmat adok azért. A böjt egy védelmező pajzs. Így ha valaki közületek böjti napot tart, az ne végezzen nemi életet, és ne csapjon zajt kiabálással és veszekedéssel. Ha valaki káromolja, bántalmazza őt vagy harcot kezd vele szemben, akkor mondja: én böjtölő ember vagyok! Arra mondom, Akinek a Kezében, Muhammad lelke van! A böjtölő szájának illata (szaga) kedvesebb és jobb Allah-nál, mint a pézsma illata. A böjtölő embernek két örömteli pillanata van, amikor örvendhet: ha megtöri a böjtöt örvend; illetve midőn Urával találkozik örvendezik a böjtjének."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Abu Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), aki továbbította Allah Küldöttétől (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), aki azt mondta: "Ha valaki közületek találkozik a testvérével, az köszönjön neki (a békesség szavával), ha egy fa, fal vagy nagy kő kerül kettejük közé és újból találkoznak, akkor is köszönjön neki!"Abū Dāwūd jegyezte le
Abū Mūsā al-Ašʿarī-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) mondta: "Ha Allah szolgája megbetegszik vagy utazáson vesz részt, annyi jó cselekedet (jutalma) íratik fel a számára, amennyit jó egészségben otthon tartózkodása közben cselekedett".Al-Bukhārī jegyezte le
Ǧābir-tól (Allah legyen elégedett vele), aki így szólt: Hallottam, ahogy Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) azt mondta: "A legjobb dhikr (Allah említése): a lā ilāha illā-Llāhu (nincs más jogosan imádni való isten, kivéve Allah), a legjobb fohász pedig: az al-ḥamdu li-Llāhi (A hála, és a köszönet Allahot illeti)."At-Tirmidhī, An-Nasā’ī, a Kubrā-ban, és Aḥmad jegyezték le
Abu Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Mondjak-e nektek valami olyasmit, ami által Allah eltörli a bűnöket és fokokkal magasabbra emel (a Paradicsomban)?"Azt válaszolták: Igen! Ó, Allah Küldötte! Ő azt mondta: "A wudut pontosan elvégezni még a nehéz körülmények ellenére is, a sok lépések a mecsetekhez, a következő imát helyben megvárni az előző végeztével. Ezek bizony Ribát-nak számítanak."Muslim jegyezte le
Abu-l-Dardá-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: A Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "Elmondjam-e nektek melyek a legkiválóbb cselekedetetek és a legtisztábbak az Uratoknál, és a fokozataitokbana legmagasabb helyet foglalja el, és sokkal job számotokra, mintha aranyat vagy ezüstöt adakoznátok, és sokkal jobbak a számotokra, mintha találkoznátok az ellenséggel, akiknek elvághatnátok a nyakukat vagy ők elvághatnák a ti nyakatokat?" Ők mondták: Kérünk, add hírül nekünk ezt! Azt mondta: "A Magasztos Allah-ról történő megemlékezés."At-Tirmidhī, Ibn Māǧa és Aḥmad jegyezték le
Szulaymán bin Szurad (Allah legyen elégedett vele) azt mondta: A Prófétával (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) ültem, amikor két férfi elkezdte egymást sértegetni. Egyiküknek az arca elvörösödött és feldagadtak a nyaki erei. A Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: "Én, bizony, tudok egy szót (kifejezést), amit ha elmond, elmúlik róla az, amit magán tapasztal. És mondta: A'údu bi-Lláhi mina-s-saytán - Allahhoz menekülök, az Ő oltalmát keresem a sátán elől; így elmúlt volna az, ami benne volt." Ők mondták neki: Bizony, a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondja: Keresd Allah oltalmát a sátán elől!" Ő pedig azt mondta: őrültség van bennem?Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Ibn Masʿūd-tól (Allah legyen elégedett vele) hivatkozva jegyezték fel, miszerint így szólt: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) mondta: "A Paradicsom közelebb van bármelyikőtökhöz, mint a cipőfűzője, és ugyanúgy a Pokol is".Al-Bukhārī jegyezte le
Abu Hurayra (Allah legyen elégedett vele) mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "A földi világ a hívő börtöne és a hitetlen paradicsoma!"Muslim jegyezte le
Abu Qatáda-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "A jó és szép álom Allahtól származik; a rossz álom az pedig a sátántól jön. Ha valaki közületek rosszat álmodik és fél is attól (az álma esetleges következményétől) az köpjön a bal oldala felé és Allah oltalmát kérje annak rossza elől! Így az nem lesz ártalmára."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
عن عبد الله بن عمرو بن العاص رضي الله عنهما أن رسول الله صلى الله عليه وسلم قال: «يَغْفِرُ الله للشَّهيد كُلَّ شيءٍ إلا الدَّين». وفي رواية له: «القَتْل في سَبِيل الله يُكَفِّر كلَّ شيءٍ إلا الدَّين».رواه مسلم
Abū Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), miszerint Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) azt mondta: "A naponta ötször (kötelezően) elvégzendő imák, a pénteki ima a következő pénteki imáig, és a Ramaḍān a következő Ramaḍān-ig a köztük elkövetett bűnök engesztelésére szolgálnak mindaddig, amíg (a hívők) elkerülik a nagyobb bűnöket."Muslim jegyezte le
Abdullah bin Masz'úd-tól (Allah legyen elégedett vele), miszerint a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), azt szokta mondani: "Ó, Allah! Tőled kérem az útmutatást, a kegyes istenfélelmet, az erényes tisztaságot és hogy ne legyek rászorulva senkire csak Rád."Muslim jegyezte le
عن أبي هريرة، عن النبي صلى الله عليه وسلم قال: «إن العبد لَيَتَكَلَّمُ بالكلمة من رِضْوَانِ الله تعالى ما يُلْقِي لها بَالًا يَرْفَعُهُ الله بها درجاتٍ، وإن العبد لَيَتَكَلَّمُ بالكلمة من سَخَطِ الله تعالى لا يُلْقِي لها بَالًا يَهْوِي بها في جهنم». وعن أبي عبد الرحمن بلال بن الحارث المزني رضي الله عنه : أن رسول الله صلى الله عليه وسلم قال: «إن الرجل لَيَتَكَلَّمُ بالكلمة من رِضْوَانِ الله تعالى ما كان يظن أن تبلغ ما بَلَغَتْ يكتب الله له بها رِضْوَانَهُ إلى يوم يَلْقَاهُ، وإن الرجل لَيَتَكَلَّمُ بالكلمة من سَخَطِ الله ما كان يظن أن تبلغ ما بَلَغَتْ يكتب الله له بها سَخَطَهُ إلى يوم يَلْقَاهُ».حديث أبي هريرة -رضي الله عنه-: رواه البخاري. حديث بلال المزني -رضي الله عنه-: رواه الترمذي وابن ماجه ومالك وأحمد
عن أبي هريرة رضي الله عنه أن رسول الله صلى الله عليه وسلم قال: «إنَّ في الجنَّة مائةَ دَرَجَة أعَدَّهَا الله للمُجاهِدين في سَبِيل الله ما بَيْنَ الدَّرَجَتَيْنِ كما بين السماء والأرض».رواه البخاري
عن جابر رضي الله عنه قال: سمعت رسول الله صلى الله عليه وسلم يقول: «إن في الليل لساعة، لا يُوَافِقُهَا رجُلٌ مُسلم يَسأل الله تعالى خيرًا من أمْرِ الدنيا والآخرة، إلا أعْطَاه إِياه، وذلك كُلَّ ليلة».رواه مسلم
عن أبي هريرة رضي الله عنه : أن رجلًا أتى النبي صلى الله عليه وسلم يَتَقَاضَاهُ فَأغْلَظَ له، فَهَمَّ به أصحابه، فقال رسول الله صلى الله عليه وسلم : «دَعُوه، فإن لِصَاحب الحَقِّ مَقَالا» ثم قال: «أعْطُوهُ سِنًّا مِثْل سِنِّهِ» قالوا: يا رسول الله، لا نَجِدُ إلا أمْثَلَ مِنْ سِنِّهِ، قال: «أعْطُوه، فإن خَيْرَكم أحْسَنُكُم قَضَاء».متفق عليه
Abu Hurayra (Allah legyen elégedett vele), azt mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "A Magasztos és Fenséges Allah azt mondja: Én úgy vagyok, ahogyan az Én hívő szolgám gondolatában vagyok. És Én vele vagyok, amikor megemlékezik rólam. Ha magában emlékszik meg Rólam, Én is magamban említem meg őt. Ha egy összejövetelen emlékezik meg Rólam, Én egy sokkal jobb összejövetelen említem őt meg. Ha ő egy tenyérnyi mennyiséggel közeledik hozzám, Én az alkar hosszával közeledem hozzá. Ha ő az alkar hosszával közeledik Hozzám, Én a két széttárt kéz szélességével közeledem hozzá. Ha gyalogosan lépkedve jön Hozzám, Én sietve, gyors léptekkel megyek felé."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Surayh bin Háni' azt mondta: Megkérdeztem Aisha-t, szólva: Mivel kezdte a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) midőn belépett a házába? Azt mondta: a sziwákkal.Muslim jegyezte le