24 hadiths
Abu Hurayra (Allah legyen elégedett vele), azt mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "A Magasztos és Fenséges Allah azt mondja: Én úgy vagyok, ahogyan az Én hívő szolgám gondolatában vagyok. És Én vele vagyok, amikor megemlékezik rólam. Ha magában emlékszik meg Rólam, Én is magamban említem meg őt. Ha egy összejövetelen emlékezik meg Rólam, Én egy sokkal jobb összejövetelen említem őt meg. Ha ő egy tenyérnyi mennyiséggel közeledik hozzám, Én az alkar hosszával közeledem hozzá. Ha ő az alkar hosszával közeledik Hozzám, Én a két széttárt kéz szélességével közeledem hozzá. Ha gyalogosan lépkedve jön Hozzám, Én sietve, gyors léptekkel megyek felé."Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Abú Ḏharrtól (Allah legyen elégedett vele): A Prófétától (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), amint ő továbbadja (ezt a hagyományt) a Magasztos Allahtól, Aki mondta: " Ó, hívő szolgáim! Én bizony tilalmasnak nyilvánítottam a igazságtalanságot Magam számára. Azt köztetek is tilalmassá tettem, így ne kövessetek el igazságtalanságot egymás ellen! Ó, hívő szolgáim! Mindenki közületek tévelygő, kivéve az, akit Én vezéreltem. Kérjétek az Én vezetésemet, Én pedig vezetni foglak benneteket! Ó, hívő szolgáim! Mindenki közületek éhező, kivéve azt, akit Én tápláltam. Tőlem kérjétek hát élelmeteket és Én etetni foglak benneteket! Ó, hívő szolgáim! Mindenki közületek mezítelen kivéve azt, akit Én ruháztam. Tőlem kérjétek hát a ruházataitokat és Én ruházni foglak benneteket! Ó, hívő szolgáim! Ti éjjel is és nappal is hibákat követtek el. Ám Én megbocsátok minden bűnt. Tőlem kérjétek hát bűneitek bocsánatát és Én megbocsátok nektek! Ó, hívő szolgáim! Nektek soha nem lesz hatalmatok arra, hogy az Én ártalmamra legyetek. És nektek soha nem lesz hatalmatok arra, hogy az Én hasznomra legyetek. Ó, hívő szolgáim! Ha közületek mindenki, az elsőtől kezdve a legutolsóig, minden ember és minden dzsinn egyetlen kegyes és istenfélő emberi szívben egyesülne is, az akkor sem tenne hozzá semmit az Én Királyságomhoz. Ó, hívő szolgáim! Ha közületek mindenki, az elsőtől a legutolsóig, minden ember és minden dzsinn, egyetlen bűnös emberi szívben egyesülne is, az akkor sem venne el semmit az Én Királyságomból. Ó, hívő szolgáim! Ha közületek mindenki, az elsőtől kezdve a legutolsóig, minden ember és minden dzsinn, egyetlen és ugyanazon dologban egyesülne is, hogy azt kérjétek Tőlem, és Én minden egyes embernek megadnám azt, amit kér, még ez sem venne el semmit és nem is csökkentené a Nálam lévő jókat. Ez annyi lenne csupán, mint amennyit a tűnek a hegye kiszorít az óceánokból. Ó, hívő szolgáim! Én csupán a tetteiteket figyelem és azokat tartom számon, majd azok alapján jutalmazlak benneteket. Aki tehát jót kap (jutalmat) az adjon hálát Allahnak. Aki pedig bármi mást talál, és bármi mást kap, az csakis saját magát okolhatja."Muslim jegyezte le
Abū Hurayra-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: "Bizony, Allah mondja: Bárki, aki ellenségesen viselkedik egy waliyy-ommal (szeretett, kedves igazhitű) azzal szemben Én is háborút hirdetek. Az Én hívő szolgám nem tud Számomra kedvesebbel közeledni Hozzám, mint azok, a dolgok, amiket előírtam számára. Az Én hívő szolgám folyamatosan közeledik Hozzám önkéntes cselekedetekkel míg végül megszeretem. Ha pedig megszerettem: Én leszek a hallása, amivel hall; és a látása, amivel lát; és a keze, amivel lesújt, és a lába, amin jár. Ha kér valamit, Én megadom neki. Ha Hozzám menekül segítségért Én bizony, oltalmazom őt.
És nem vonakodtam semmitől, amit én végzek, úgy, ahogy vonakodtam a hívő lelkétől, aki gyűlöli a halált, miközben Én nem szeretem, hogy rossz érje őt"Al-Bukhārī jegyezte le
'Adiyy bin Hátim-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: „Nincs közöttetek olyan, aki ne beszélgetne Allah-val, nem lesz köztük tolmács. Amikor jobbra néz, nem lát mást, csak azt, amit cselekedet. Amikor balra néz, nem lát mást, csak azt, amit cselekedet. És amikor előre néz, csak a tüzet látja, amely az arca előtt áll. Tehát óvakodjatok a tűztől, még akkor is, ha csak egy fél datolyával (jótékonyság formájában) segítetek.”Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)
Abu Sza'íd al-Khudri-tól (Allah legyen elégedett vele), aki mondta: Allah Küldötte (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt mondta: "A Magasztos és Fenséges Allah mondja a Paradicsom népének: Ó, Paradicsom Népe! Ők válaszolnak: Hívásodra és szolgálatodra, ó, Urunk! Ő pedig mondja: Elégedettek vagytok? Ők mondják: Hogyan is ne lennénk elégedettek, hiszen megkaptunk mindent, amit senki más a Te teremtményeid közül nem kapott meg. Ő mondja: Én még kiválóbbat adok nektek, mint ez! Mondják: Ó, Uram! Mi lehet még ennél is kiválóbb? Ő pedig azt mondja: Rátok árasztom örömömet és elégedettségemet és ezek után már soha többé nem leszek elégedetlen veletek!"Muttafaqun ᶜalayhi (közmegegyezés van vele kapcsolatban, mindkét sejk, al-Bukhārī és Muslim is lejegyezték)